Menü Bezárás

Rólunk

Kik vagyunk?

 

Séra Mária

Integratív coach, PCM tréner, Mentálhigiénés szakember

„Hivatásom rávezetett arra, hogy játszmák helyett, sokkal örömtelibb, őszinte kapcsolatokban létezni. Abban hiszek, hogy az ember a legfontosabb, s hogy embernek lenni úgy érdemes, hogy igazi kapcsolatot teremtünk önmagunkkal és egymással.” Hiszek abban, hogy a szívünkkel és aktív belső figyelemmel megérezhetjük, hogy az itt és mostban mire is van szükség. Az előre eltervezett gondolatokat és eszközöket elengedve, a csendes és tudatos figyelemnek a mentén elindulhatunk az úton, ami megteremti a megfelelő talajt a változáshoz. A jelenben maradunk, az abban megjelenő érzéseket és jelzéseket tekintjük iránymutatónak, így jutunk el a célhoz.

Trénernek lenni számomra azt jelenti, hogy olyan termőtalajt munkálok ki, amiben az elvetett mag ki tud kelni. Megteremtve a bizalom, könnyedség, játékosság légkörét. Felkészültségemmel, az emberekbe vetett bizalmammal, tudatos jelenlétemmel veszem körül őket. Empátiámmal, elfogadásommal, szakértelmemmel, hiteles, tudatosan transzparens személyiségemmel segítem a folyamatot. Trénerként fontosnak tartom, hogy biztonságos vezető legyek, aki olyan helyre vezetem a rámbízottakat, ahol  gyarapodhatnak, fejlődhetnek, növekedhetnek.

Coachként pedig az aktív és tudatos jelenlét inspirál, annak a folyamatnak a vezetése, hogy biztonságos légkörben, strukturált beszélgetésben, rövid idő alatt, hogyan születnek meg az igazi válaszok, hogyan jön létre a változás, egy valódi párbeszédben, egy valódi kapcsolódásban. Megkeresni az erőforrásokat, hogy ki-ki saját és mások épülésére, jóllétére tudja fordítani azokat!

 

Mentálhigiénés segítő-kliens kapcsolatban beszélgetéseink célja, az emberi értékek megtalálása, a belső erőforrások feltárása. A személy én- fogalma és én-fejlődése kerül fókuszba. A kliens elbeszélése alapján, a kliens helyzetébe empatikusan belehelyezkedve kerülök közelebb a megértéséhez úgy, hogy a kliens szemével láthassam annak nehézségeit. Meghallgatva a klienst, tanácsadás, bírálat, vélemény megfogalmazása nélkül, pozitív elfogadással veszem körül.

 

Kedvenc témáim, melyekben az elmúlt évek során a legtöbb tapasztalatot szereztem: reziliencia (kiégés megelőzése, lelki ellenálló képességünk fejlesztése), stresszkezelés, erőforrások keresése, párkapcsolati elakadás, munkahelyi problémák, hitelesség kimunkálása, testi és lelki egészség, konfliktuskezelés, asszertív kommunikáció, identitás erősítés.

 

           

 Molnár Adrián

Tréner, coach, mediátor és mentálhigiénés szakember.

„Önmagad és mások elfogadása a legtermékenyebb táptalaj a fejlődéshez.”

Hiszem, hogy minden ember különleges, értékes és szerethető. Egyik legfőbb szenvedélyem segíteni másoknak kihozni magukból a bennük rejlő lehetőségeket, a fejlődésükhöz megtalálni erőforrásaikat és motivációikat. Legbelül megvan bennünk saját fejlődésünknek, problémáink megoldásának képessége, és a hozzá szükséges erő, amelyet megfelelő környezetben ki tudunk aknázni. Mint az elültetett mag, amelyben ott rejlik a terebélyes fává növekedés lehetősége. Számomra öröm jó környezetet biztosítani ehhez a fejlődéshez. 

Szeretek kreatív eszközöket, módszereket használni. De mások fejlődésének elősegítése elsősorban nem eszköz, tapasztalat vagy módszer kérdése. Hanem sokkal inkább az attitűdömé: a másik ember elfogadása, iránta kifejezett bizalmam, hitelességem és nagyfokú empátiám. Az érzelmi intelligencia fejlesztésére nagy hangsúlyt fektetek. 

Az elmúlt 20 év során sokrétű nemzetközi tapasztalatot szereztem egyének és csoportok sikeres képzésében, fejlesztésében – főként Magyarországon, Albániában, Romániában. A multinacionális vállalatoktól az oktatási intézményeken át a nonprofit szervezetek világáig sok helyen megfordultam. 

Cégvezetőknek és alkalmazottaknak, szociális szakembereknek, közalkalmazottaknak, hátrányos helyzetűeknek, kamaszoknak egyaránt tartok képzéseket. Leginkább hatékony kommunikáció, konfliktuskezelés, együttműködés, érzelmi intelligencia fejlesztés, stresszkezelés, önismeret témákban. 

Végzettségeim, képesítéseim: Mentálhigiénés segítő szakember. Life és Business Coach, Párkapcsolati és Családi Mediátor, Személyügyi üzleti szervező.

 

Referenciáik:

 

www.ittvagyok.org

 

JS Logistics               

 

Dalma-Sped 2004

 

 

Rólunk mondták

 

Adriánról:

“Ezt a beszámolót már az új munkahelyemről írom, amiben nagy szerepe van az Adriántól kapott coachingnak. 15 év rendkívül intenzív multis karrier után idén januárban eljutottam a kimerültségnek egy nagyon mély szintjére. Hirtelen a mindennapi rutinfeladatok is leküzdhetetlen akadállyá váltak, bénultságot és határozatlanságot éreztem magamban, lépnem kellett mielőtt lépnek helyettem – otthagytam a céget. Nem tudtam, hogy akarok e még a szakmámban dolgozni, de még abban sem voltam biztos, hogy akarok e bármit csinálni a továbbiakban. Ekkor vált világossá, hogy segítségre van szükségem, és nagy szerencsémre Adrián személyében komoly segítőre leltem.

A közös munka során segített megértenem a saját motivációimat és rávilágítani azokra a tényezőkre amik a rossz közérzetemért voltak felelősek. Mindösszesen két alkalom elegendő volt ahhoz, hogy tisztán lássak egy korábban reménytelenül kuszának gondolt helyzetben. Valódi megkönnyebbülés volt tiszta fejjel döntést hozni, hogy folytatom a pályám egy másik környezetben! Adriánra mindig hálával gondolok, és tiszta szívvel ajánlom mindenki számára!”     Gábor (bankár)

 

“Már múlt héten elvonási tünetem volt, hogy már véget ért a tréning… nekem a Te tréninged mozgatta meg a legjobban az agyamat. és rengeteget segített saját magam jobb megismerésében, megértésében. Remélem hogy még találkozunk!” Hédi (cégtulajdonos)

 

“Számtalan képzésen vettem már részt életemben. Ez egyike volt azon keveseknek, aminek hasznát és értelmét láttam. Valódi kérdésekkel foglalkozott és gyakorlatias volt. Nagyon jó volt, köszönöm.” Ferenc (alosztály vezető)

“Adrian is an immensely competent and compassionate trainer and coach.  During our interactions he has shown consummate professionalism. He has helped me make it through my own personal crises and has met me a better person on the other end.  I am invariably indebted to him for his mentorship through some of the most important decisions of my life. I would work with/for him in any endeavor. I wholeheartedly recommend him to anyone who wants to partner in success and building the right way.” John (sortware developer), USA

 

“Adrian is extremely effective in training multiple types of people in multiple cultures and languages. His ability to build rapport and effectively direct people is unique and sets him apart as a trainer and coach in many disciplines and within many countries. Adrian is also loyal in his relationships and will persevere through any challenge that either comes his way or that affects the people he works with. He also is a valuable person to have on any team for his personal contributions and his ability to work well with others.” Glenn (Writer, Producer), USA

 

Marcsiról:

Marcsit olyan embernek ismertem meg, aki a sebzettségből gyógyulást, a hiányokból mindent betöltő forrásfakasztást igényel és mindent meg is tesz érte, hogy ezt megtalálja, s ha megtalálta, azt megossza másokkal is.
Megossza azokkal, akiknek szüksége van gyógyulásra, örömteli, egészséges életvitelre.
Érzékenység, teljes odafigyelés, maximális segítőkészség – párosulva tudásszomjjal, belső adottságainak felhasználásával, folyamatos szakmai továbbképzéssel, önképzéssel.
Teszi mindezt nem csupán a saját épülésére, hanem azok javára, akik igénylik ezt a forrást. Kovács Judit okl. közgazdász, ACC coach, mentor, mediátor

Marcsi nagyon alapos megfigyelő és tapintatos, nyugodt, biztonságos kísérő. A kimondott szavakból puzzledarabonként illesztjük össze a képet. Amikor elégedetten dőlsz hátra, hogy kész vagy, Ő egy akupunktúrás tű pontosságával talál be egyetlen kérdésével. És akkor feltárul egy újabb réteg. Az is te vagy – de ott legbelül, legmélyebben, régóta megbújva. És akkor végre elkezdhetsz beszélgetni legbensőbb, igazi önmagaddal. És a válaszaid nyomán kezded élni – talán először – az életedet. Erika

“Olyan problémákkal fordultam hozzád, amivel azt gondolom, hogy a legtöbb coach átirányított volna egy másik kollégájához. Te nem ezt tetted, hanem segítettél abban, hogy a legfontosabb dolgokat meg tudjam fogalmazni, megismerjem, hogy mik is a legbelső félelmeim, mik az igazi szükségleteim. Segítettél megérteni, elfogadni önmagam működését. Azt érzem a veled való munka során, hogy egyre “erősebb” és magabiztosabb leszek minden egyes alkalom után. A problémák nem oldódnak meg maguktól, nem mondod meg a megoldást, nem adsz tanácsot. Nem a problémára fókuszálsz, hanem arra, hogy a megoldásához szükséges önerőmet, eszközöket HOGYAN és HONNAN tudom mozgósítani. Benned a coach és a segítő egy tökéletes kombinációt alkot. Mindig megérzed, hogy mikor mire van szükségem és ezáltal a változásaim, fejlődésem sokkal biztosabb alapokon áll, melyre tudok építeni. Köszönöm neked.” Rita

Anélkül, hogy mélyen magunkba ne néznénk és megismernénk a belsőnket, nehezen fogunk tudni változtatni dolgokon. Azokon, amiket már kényelmetlennek érzünk, amikben elakadtunk, de szükséges, sőt muszáj a változás. Sosem gondoltam, hogy nem egy másik ember mondja majd meg, hogy mit kell tennem, hanem én a saját számmal fogom kimondani. A kimondott szavaknak márpedig ereje van, mert tükrözik a döntést, amit hoztunk, bátrabbaknak érezzük magunkat. A segítő beszélgetés mélyre ás, lecsupaszít, néha kicsit dideregtem is, de a végén úgy éreztem, mintha épp egy barátságos, testet-lelket melengető tábortűz mellől álltam volna fel és közelebbinek tűnt már a cél is. Olga

Amit elsőként érzek a Veled együtt megélt élményekkel, szívvel teli közös munka után az a felszabadult szeretet, elfogadás, s ezáltal a béke érzésének, a felnőttségnek a kiteljesedése.

Mindez a problémák izgalmas, sokszínű feldolgozása, különböző irányokból megnézése, megértése, megélése, kivetülése után vált lehetségessé.

A legtöbb, amit kaptam az, hogy rájöjjek, érdemes mindig változni – akkor is, ha nem mi okozzuk a bajt – ezáltal teljesen megváltozik a hangulat, a hozzáállás, az elviselhetőség mértéke, s mindezt lehet önmagunk feladása nélkül, saját igényeinket is észrevéve tenni. Zsanett

Kerestem  valakit, aki segíteni tud nekem , mert azt éreztem , hogy elakadtak a dolgaim , ekkor találkoztam Marcsival . Azt gondoltam , hogy megmondja majd mit tegyek , hogy megoldódjanak a problémáim . Nem ez történt szerencsére . Marcsi kísért engem figyelt rám, velem volt és én tudtam kimondani és rendezni a helyzetemet .

Nagyon hálás vagyok neki, mert türelmével és szaktudásával hozzá segített a változáshoz. Köszönöm. Abigél

 

 Marcsi nagyon alapos megfigyelő és tapintatos, csöndes kísérő. A kimondott szavakból puzzledarabonként illesztjük össze a képet. Amikor elégedetten dőlnél hátra, hogy kész vagy, Ő egy akupunktúrás tű pontosságával talál be egyetlen kérdésével. És akkor feltárul egy újabb réteg. Az is te vagy – de ott legbelül, legmélyebben, régóta megbújva. És akkor végre elkezdhetsz beszélgetni legbensőbb, igazi önmagaddal. És a válaszaid nyomán kezded élni – talán először – az életedet. Kinga